Vladimir Nabokov azonos című regénye alapján 1997-ben készült film, Lolita címmel. Megemlíteném, hogy ez már egy második remake. Az elsőt Stanley Kubrick készítette 1962-ben, amelynek a forgatókönyvét maga az író készítette. Ez utóbbit még nem volt szerencsém megtekinteni, de a fent említett alkotást igen, amelyet a megjelenése után, már talán 1 évvel volt alkalmam megnézni. Most végre sikerült beszereznem, és így újfent megnézhettem. Amikor egy ilyen szép emlékeket hagyó filmet újranézek, mindig fennáll a veszélye, hogy csalódok benne, hisz az emlékek idővel megszépülnek és az egyszerű szinapszissal megáldott művek már kiszámíthatóak és unalmasak is lehetnek. A film egyszerűen zseniálisan ábrázolja mindazt ami a regényben megíródott, valahogy minden a helyén van és igazából a szereposztás is pazar. Jeremy Irons nagyszerűen megállja a helyét és nagyban hozzátesz a filmhez a hiteles alakításával. De természetesen ugyanez mondható el Dominique Swain-ről is, Lolita szerepében, megvan benne mindaz a komiszság és báj, amire a remek megjelenéshez csak szükség van. A kapcsolatuk végeláthatatlan, maga a paradicsom, melynek égboltját a pokol lángjai festik. Egyszerűen annyi mindent mond, a drámai, erotikus és egy halvány horrorisztikus köntösbe bújtatva, ami hűen adja vissza a könyv hangulatát.

Csak néztem, néztem őt... és olyan világos volt számomra, mint az, hogy meg fogok halni,... hogy jobban szeretem őt, mint bárkit, akit valaha is láttam, vagy elképzeltem ezen a földön. Csak hervadt, halvány mása volt a régi nimfácskának... de én akkor is őt szerettem, ezt a sápadt és mocskos Lolitát...

Ma is sikerült alvós maratont szerveznem, jól aludtam, habár kicsit sikerült elfeküdnöm a nyakamat. Aki aludt már velem (kezeket fel!) az nagyjából tisztában van vele hogy amit a Jackie Chan filmekben láthatunk, az csak enyhe imitálása a judo/karate/aikido harcművészeteknek, ami igazán mesteri, azt én művelem alvás közben. Azt, hogy a takarómat ébredésem után a földről halásztam össze valamelyest igazolja is tehetségemet. Hogy én is kicsit villogjak a keresőszavaimmal, hozzám rengetegen találnak a 'depresszív' kifejezésre, aminek külön kategóriát is létrehoztam, de ígéretet tettem, hogy csak a legvégső esetben írok hangulatromboló bejegyzéseket. Én tényleg próbálok szórakoztató lenni/maradni...

Rendbe raktam kicsit a dolgokat...
Igazából már rég ideje lett volna, de most így az adatvesztés kicsit megsürgetett. Néhány dolog örökre a /dev/null martaléka, ezeket újraírtam és látszólag minden működik. Hétköznapos elfoglaltságaim sajna eléggé visszafognak a koncentrált kódolásban, ezért lassan megy és előfordulhatnak apróbb hibák. Remélem most egy darabig nyugalom lesz...
Backup azért pörög minimum havonta, megelőzendő a hasonló vészhelyzeteket.

Nekem nagyon tetszik. Ezért megosztom veletek is:

animator_vs_animation2.swf - flash is dead

https://youtu.be/npTC6b5-yvM

(Szándékosan nem ágyaztam be, teljes képernyőn jobban mutat.)

Csak hogy én se maradjak ki a jóból. Régebben már beleszaladtam ebbe a speedtest oldalba ami persze lehetőséget nyújt a mért eredmények közzétételére. Akkoriban nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mivel magyar mérőszerver hiányában eléggé gyenge eredmény született.

via Shamalt

Kutyahideg című Frank Marshall által rendezett film megnézése volt a mai lazulásom egyik eseménye. Igazából nem néztem/olvastam róla semmi előzetest, egyszerűen csak elkezdtem nézni. A cím alapján valami horror irányába mutató sci-fire számítottam. Ennek ellenére a film inkább egy kalandos cselekménnyel átszőtt dráma, aminek így utólag jobban örülök. Valahogy már unom a rettegős, jövőben játszódó maszlagokat, amelyek bár látványilag nagyon igényesek is lehetnek, történetileg és cselekményileg annál kevesebbet tudnak felmutatni. A film, mily meglepő kutyákról szól akik az Antarktisz egyik legtávolabbi pontján, mint szánhúzók teljesítik szolgálatukat. Nekem aki a Dzsungel könyvét minimum egy tucat alkalommal elolvastam, nagy élmény volt egy teljesen más közegben játszódó történetben is látni azt a hatalmas és őszinte tiszteletet és alázatot amit a kutyák tudnak éreztetni egymásnak. Ezek a jelenetek számomra nagyon fontosak voltak, kicsit sajnálom, hogy a film nagyjából kétórás tartama alatt ilyen keveset foglalkozik a kutyák küzdelmeivel amit a zord időben folytatnak. A film egyik főszereplője a Halálosabb iramban első és második epizódjából már ismert Paul Walker(Jerry), illetve az Amerikai pitében debütált Jason Biggs aki mellesleg némi vidám hangulatot csempész a történetbe. A film eredetileg megtörtént eseményeken alapul, amit kérdéses hogy ebben a tálalásban mennyire színeztek ki. Mindent összevetve egy kellemes, már-már megható filmet köszönthetünk.

Ilyenkor mindig úgy érzem hogy pihennem kell, de egyszerűen nem megy... Most is ide írok, ahelyett hogy aludnék. Mozgalmasnak nem nevezném az ilyen komor vasárnapokat, amik egyben az elköszönő ősz, nem kicsit meglepő talán utolsó kellemes napjainak egyike. Volt kicsi fizikai munkám is, amit nem nagyon terveztem be, szó se róla, nincs vele különösebb bajom... bár kicsit azért érzem hogy jobban elfáradok, de mégsem vagyok igazán kifulladva. Mindig kell egy valamilyen "fájdalomküszöb" átlépése ahhoz hogy nyugodtan álomra hajthassam a fejem.

( via http://www.luvgalz.com )

Teljesen szokványos hétvégi hangulat... nincs rossz idő a télhez képest, de nincs olyan jó sem hogy ujjongva köszöntsem ezt a mai napot. Igazából olyan semmilyen a hangulatom...

Csináltam ilyet ami mondjuk nem jó semmire, csak van, meg azért látszik hogy mennyi kommentspamtól kímél meg a szűrő. Az utóbbi időben már nincs olyan nap hogy ne lenne 100 felett a próbálkozások száma.

Hazaértem. Néha jó kicsit távol lenni, de most valahogy mégis megnyugtat hogy pár napot itthon tölthetek. Persze nem lesz nyugis, mint ahogy azt már megszokhattam. Sebaj. Igazából már hiányzott az is hogy végre írhassak (akármiről), természetesen ha már itt jártam, javítottam pár dolgon amit már régebben kellett volna, de hát lustaság nagy Úr. Ha folyton csak a nyugalomra várnék, akkor sosem jutnék el addig, hogy írjak akármiről is. Mondjuk most megéheztem... kicsit késõ van már az evéshez, meg egészségtelen, meg minden ilyesmi, de Én mégis enni fogok valamit! Tekintve hogy tegnapi elsõ étkezésem inkább csak késõdélutánra tehetõ, ebbõl következik hogy nem éppen vagyok túltáplált. Most tehát kaja, aztán majd még kitudja :P

Újabb nagy szünetelés után töröm meg a csendet. Sok minden történt mostanában, mindig van amit elhanyagolok és ez leginkább persze megint ez a kis oldalacska lett. A spam áradatot úgy 2-3 hete végre sikerült (úgy tűnik) leküzdenem, a mostani szűrő végül is már csoda ha egyáltalán a normális kommenteket beengedi, de hát mindennek ára van. Az utóbbi hetek részletes történéseit oldalszám írhatnám, de ehhez se kedvem, se időm sincs nagyon, tehát röviden összefoglalva: a felsőoktatás nagy erdejében bolyongtam és bolyongok a nem számottevő veszteségek fényében, eddig jól tűröm a túrát. Ami persze fárasztó és idegeket nem kímélő időtöltés. A fontosabb történésekre még lehet hogy egy újabb bejegyzésben vissza-vissza tekintek, de ebbe most csak ennyit gondoltam.