Vladimir Nabokov azonos című regénye alapján 1997-ben készült film, Lolita címmel. Megemlíteném, hogy ez már egy második remake. Az elsőt Stanley Kubrick készítette 1962-ben, amelynek a forgatókönyvét maga az író készítette. Ez utóbbit még nem volt szerencsém megtekinteni, de a fent említett alkotást igen, amelyet a megjelenése után, már talán 1 évvel volt alkalmam megnézni. Most végre sikerült beszereznem, és így újfent megnézhettem. Amikor egy ilyen szép emlékeket hagyó filmet újranézek, mindig fennáll a veszélye, hogy csalódok benne, hisz az emlékek idővel megszépülnek és az egyszerű szinapszissal megáldott művek már kiszámíthatóak és unalmasak is lehetnek. A film egyszerűen zseniálisan ábrázolja mindazt ami a regényben megíródott, valahogy minden a helyén van és igazából a szereposztás is pazar. Jeremy Irons nagyszerűen megállja a helyét és nagyban hozzátesz a filmhez a hiteles alakításával. De természetesen ugyanez mondható el Dominique Swain-ről is, Lolita szerepében, megvan benne mindaz a komiszság és báj, amire a remek megjelenéshez csak szükség van. A kapcsolatuk végeláthatatlan, maga a paradicsom, melynek égboltját a pokol lángjai festik. Egyszerűen annyi mindent mond, a drámai, erotikus és egy halvány horrorisztikus köntösbe bújtatva, ami hűen adja vissza a könyv hangulatát.

Csak néztem, néztem őt... és olyan világos volt számomra, mint az, hogy meg fogok halni,... hogy jobban szeretem őt, mint bárkit, akit valaha is láttam, vagy elképzeltem ezen a földön. Csak hervadt, halvány mása volt a régi nimfácskának... de én akkor is őt szerettem, ezt a sápadt és mocskos Lolitát...