Mostanában túl sok a beismerés... valahogy mindenki leszarja hogy milyen hatást ér el egy akár jóhiszemű, akár ártónak indult szófosása után. Mindenki tisztában van vele, hogy a média bármennyire is egy szennyes fostaliga, van hatalma az emberek felett, és képes esetleg pozitív ideológiákat
(persze ez egy nagyon relatív dolog, tessék egy alap értékrendhez viszonyítva kitűzni a határokat, nem lehetne egyértelműen kijelenteni semmiről hogy rossz vagy jó, minden csak viszonyítás kérdése) rombolni és néhány pokol mélyére kívánt kis közeget felbátorítani, hogy ők azok akiknek itt rendet kell tenniük. Igazából egy idő után bármiféle meggyőződés vagy átgondolt, tudatos indíttatás nélküli csőcselék az eredmény. Vannak akik egyszerűen csalódnak, az intelligensebb rétegeknek már eleve volt némi sejtése a dolgokról. De persze a fent említett csőcselék a saját harcának érzi ezt az egészet és szinte bármire képes hogy megmutassa, hogy ő mennyire átbaszottnak érzi magát. Ezen természetesen a médiaszörnyeteg megint csak csámcsoghat és ezzel tovább túráztatja a "igazságosztó" gépezetet. Mindig a rendszer a hibás, tökéletes rendszer meg nincs, ezzel le is lehetne zárni a vitát, de akkor meg mi értelme az egésznek. Erre most már így következetesen rávághatnánk, hogy SEMMI, az egész kibaszott világ, egy értelmetlen, önmagát pusztító kis szemétdomb. Vannak kis csúcsai ahol amolyan kiskirályok idilli környezetet teremtenek maguk köré. De ez is csak egy kártyavár, ami a fizika törvényeit meghazudtolva(
Newton már sokadszorra csuklik a koporsójában...) marad állva, miközben alulról csak hullanak a lapok. Jelentéktelennek tűnő kis emberkék, akik csak tették a dolgukat és ezért hibázhattak is. Aki fentebbről mint egy apró hangyabolyt szemléli az egész komédiát, néha csak bólogat, néha összekulcsolt kézzel szúróan néz egy-két lézengőre/lázongóra. Ők csak ritkán hibáznak, mert náluk persze elég nehéz definiálni az elvárásokat... mert mit is várunk el tőle/tőlük? SEMMIT, örülünk ha a saját magunkkal szemben támasztott elvárásainknak meg tudunk felelni, nem hogy még felfele tekingetve azon elmélkedjünk, hogy vajon tetszik-e nekünk ez az egész. Kizsákmányolnak? Megaláznak? Semmibe vesznek? Ugyan. Egyre inkább az tűnik helyénvalónak, hogy igazából az a hülye aki nem ezt teszi. Szarjuk le a rendszert és mindenki csak vegye ki amire szüksége van. Aki nem vesz ki belőle semmit, azon is ugyanúgy csattan az ostor, akkor már miért ne okkal? Aki elég magasra mászik, az akár még meg is úszhatja az egészet, hacsak nincs valami rettenetes pechje hogy pont akkor kell gyorsan egy bűnbakot a fogaskerekek közé dobni. Ilyenkor egy pillanatra megáll az egész, talán még egy kis idő is marad átgondolni hogy mehet-e ez így tovább? De mint mindig, most is a többség szava dönt. Nem meglepő tehát hogy a kihullott láncszem helye pótlásra kerül és zötyög az egész tovább, hogy merre indul és mi az igazi cél, az megint egy más kérdés, és igazából ez sem érdekes. Itt már a politika sem egy szempont, csak egy színpaletta ami festi a tájat. Az hogy piros a rózsa vagy sárga a narancs, mit sem változtat az egészen. Lehet hogy jobbra forog a kormány de balra indul el az egész, vagy épp fordítva, ha 10 méterre ott a szakadék akkor csak mindenki NYOMJA A GÁZT! IRÁNY AZ ANARCHIA!
Lóóóófaszt nincs is ibolya...
