Rendhagyó π-nap köszöntött ránk. A mai napon elhunyt Stephen Hawking. Galileo Galilei 1642-es halálának 300. évfordulóján meglátta a napvilágot, most pedig Albert Einstein születésnapjának 139. évfordulóján eltávozott... A kör bezárult (?)
Mindenesetre a húrelmélet és a hurok-kvantumgravitáció az összes ellentmondásával várja az újabb kihívóit.
Kellemes további utazást professzor Hawking!

A macska lazíthat, az egér nem...

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.

az élet folyama olykor kanyargós mellékszálakon halad...

"ezt még kóstold meg..."

I.
Hetvennyolc esztendős koromban rájöttem, hogy a feleségem ötvennégy év óta csal engem egy fiatalemberrel. Elmentem a Margit-hídra és egy szép fejest ugrottam, amivel megnyertem a B. T. C. műugró-bajnokságát. Azonkívül rekordot csináltam búvárúszásban, két és fél napig maradtam a víz alatt, verve Kankovszkyt, aki csak két perc, húsz másodpercig bírta ki az atlétikai versenyen.

II.
Szent Péter a vetítő-készülék előtt ült és az életem filmjét csavarta föl a korongra. Mikor odajöttem, éppen annál a jelenetnél tartott, amint ugrom bele a Dunába. A különböző szentekből és angyalokból álló közönség jól röhögött, hogy olyan furcsán kalimpázok. Dühös lettem és megrántottam az öregnek a karját. Erre elszakadt a film.

- Marha! - kiabált Péter, - most hogy szedem le a korongról? Le kell forgatni az egészet, hátulról visszafelé. Ez jól fog festeni! Menjen vissza, ahonnan jött!

És ezzel elkezdte forgatni az életem filmjét, hátulról visszafelé.

III.
A következő percben lábbal fölfelé kibuktam a Dunából és felugrottam a Margithídra. Arccal Buda felé, szépen hazamentem Pestre, háttal fölmentem a harmadik emeletre, bezártam az ajtót, mire az kinyílt, végig hátráltam az előszobán és visszaültem a díványra.

IV.
Egy percre távoztam. Visszahátráltam a szobába és emészteni kezdtem. Csakhamar készen volt az ebéd, az inasom hátrafelé behozta a piszkos tányérokat, én visszaültem a székre és a gyomromból a már elkészült jóféle túróstésztát villával és késsel szépen beleraktam a tányérba. Összeragasztottam a hússzeleteket, ami nagyon jó volt. Miután a levest is kikanalaztam a szájamból, felálltam és megnéztem az órámat. Félegy volt, tizenkettőre a hivatalban kellett lennem, gyorsan kihátráltam a szobából. A szájamba dugott cigarettavég mindig nagyobb lett, végre rágyujtottam és beletettem a zsebembe.

V.
Tíz év múlva feketedni kezdett a hajam és a fogaim lassan belehulltak a szájamba. A nyugdíjamat megvonták tőlem, kezdődött a munka és én megint odaültem a hivatalba, róhattam a betűket, míg az utolsó sortól az elsőig el nem készültem. Főnökeim nagy jóindulattal voltak irántam, de aztán már nem ismertek olyan jól és huszonöt évi becsületes munka után fölvettek háromszáz forint fizetéssel, teljes lakdíjjal. Itt álltam tehát, hátrafelé, a legnagyobb nyomorban, hivatal nélkül, feleségemmel együtt, aki egyre szebb lett és egyre jobban szeretett.

VI.
Ekkor azonban már huszonötéves voltam, visszaszöktettem feleségem az apjához és beleszerettem. Egy bűnös, lobogó éjszakán háromszor egymás előtt karjaimba omlott, enyém lett, mire én egyre félénkebb lettem, megfogtam a kezét, de ő visszahúzta, végre megismerkedtünk és én bemutatkoztam. Azontúl nem láttam többé.

VII.
Megkaptam doktori oklevelem és kezdetét vette a kedves, vidám diákélet. Fiatal voltam és boldog, szerettem tanulni s így mindig kevesebbet tudtam. Fiatalságommal azonban kissé odaéltem (első életemben ugyanis visszaéltem vele) s így csakhamar minden erőmet visszanyertem. Tizennyolcéves voltam, mikor leérettségiztem, bajuszom szépen visszafejlődött, belenőttem ruháimba és szorgalmasan felejtettem. Tizennégyéves koromban egyszer kigyógyultam a kolerából, mely csaknem végzetessé válhatott volna, de csakhamar elkövetkezett a fertőzés és én túl voltam a veszélyen. Ettől kezdve csöndesen folyt életem, selypíteni kezdtem, majd elfelejtettem beszélni s mikor már elég kicsi voltam, négykézláb másztam vissza a bölcsőbe, hogy szoptatós dajkámat ellássam tejjel. Hogy ezután mi történt, nem tudom, csak egy sötét helyiségre emlékszem még, ahova engem valaki erőszakkal betuszkolt.

VIII.
Szent Péter, amint visszakerültem elébe, éppen készen volt a koronggal és mosolyogva emelte föl szentséges kezeit.

- Te, aki kétszer éltél, - mondotta nékem, hogy bölcs példázattal oktatná az összevegyült szenteket, - te, aki kétszer éltél s minden dolgokat megfordítva, mélyébe láttál az élet teljességének; - mondjad el tehát minékünk: micsodás tanulságot merítettél amaz úton, melyen közönséges halandónak csak egyszer adatott áthaladni s amelyet te kétszer esmértél meg az Úr végtelen kegyelméből.

Orromra tettem mutatóujjamat s rövid megfontolás után így válaszoltam Szent Péternek:

- Minden tanulság, amit tettem, egy megfigyelésre szorítkozik, szent atyám.

- S mi ez?

- Hogy Kassák Lajos verseinek hátulról visszafelé olvasva éppen úgy nincs értelme, mint előlről hátrafelé.