De addig mennyi elfutó vonat,
de addig mennyi vertszárnyú madár,
de addig mennyi mázsás virradat,
mennyi perzselt, koromszárnyú levél,
de addig mennyi testté-lett hiány,
és mennyi karrá-nem-lett ölelés,
falakról visszapattant nevetés,
mennyi sikongó mentőautó,
mennyi gyűrt vánkos, gubanc takaró,
mennyi nehéz kosár, hány temetés,
mennyi betű, mennyi szívpercenés,
hány nem és hány miért és hány soha,
hány mégis, hány azértsem, hány talán,
és mennyi szó, hűvösen cseppenő,
és mennyi szó, torokban, szálkaként,
és mennyi szó, szendergő ekrazit,
és mennyi ékírás a homlokon,
hány irgalmatlan, véletlen tükör,
és mennyi apró vesztett háború,
hány hétfő, hány fél hét és hány kilincs,
mennyi szívetrobbantó csengetés,
mennyi hazajövés, hány elmenés.
De addig, addig, addig is,
de addig, addig is,
de addig is…

hogy rajzolnád le a lelket?
ahogy a csendet mondod?
zajjal fűszerezve a bajt.
futunk holott sétálhatunk.
elhagyjuk az éveket.
összesűrűsödnek a sarkokban,
a fal repedéseiben, az ágy alatt,
a kávés bögrében. kiöntjük.
kétszer szeretünk egymásba,
amikor vagyunk és amikor már nem.
a végből eleje lesz, az elejéből meg
vége.
összeérnek az utcavégek.
tányérok törnek, a tetőről cserepek
hullnak, megreped a borospohár.
jégrianás.
takarót húzunk a fejünkre.
tejért megyünk a boltba.
kopogakő.
egyik a másik utána kullogva.
az szeret jobban aki tűr ?
inget, begombolva. nadrágba.
vagy papírokat tépni, a mézet lecsöpögtetni
a konyhapadlóra.
csöpp. csöpp. csöpp.
csöpp.