És csak a csend – és mi végre bármi más, mint például a szólásra való lehetőség, ha egyáltalán még hiszünk benne, vagy a közlés szándékában, ha egyáltalán van még mit mondanunk. Igen, a csend mint a közlés egyetlen elképzelhető és megvalósítható formája.
Mindaddig úgyis egy, közös úton haladunk, és ez a bomlás. Közös születésünk pillanata – időktől és történelmi lehetőségektől függetlenül – a legtisztább halálpillanatunk is egyben. Az én létezésem, a fogantatás pillanatának ezredrészében önazonos csak. Azután minden csak kiszolgáltatottság, bűn és kétely, jobb esetben – s erre törekszem én – kérdés. Ne kérdezd hát, ki vagyok, mert az én létezésem – és ebből adódóan – ha úgy tetszik – az én lényem – soha nem van, mindig csak volt és lehet. Ostoba játék: a voltból kitépve egy darabot, a lesz felé tekintve, megfeledkezni a van-ról. És te mégis azt kérdezed – ki vagyok? Mikor? Most? Mit válaszoljak? Csak ennyit: más mint tegnap. És azelőtt? Megint ugyanígy. A teremtett ember legnagyobb átka ez. És milyen öntelt magatartás a teremtésig visszanyúlni, hogy magadról beszélj. Nem vagyok tehát több – mondta – mint a megfejtésre váró egy. Ehhez kellesz te, kellek én és kell még valami, amit a céljaihoz képest alkalmatlan gyűjtőnéven, mágiának nevezünk. Te és én, ketten – gondolatokban, de az is lehet, hogy csak egy pillanatban, egy tüsszentésben, vagy botlásban – többek lehetünk, mint az egyben szenvedő három.
Körbe ülünk és érezzük valahol – tőlünk egészen távol – az estét. Egyelőre arcok vagyunk egymásnak, néhány gesztus, ahogy valaki a húst vágja, vagy a tűzbe néz, ahogy inni kér, ha szomjas, ahogy nyársat farag, vagy átölel az első találkozásnál. Tapintások vagyunk, szagok és hanghordozások, figyelem vagyunk és révedés. Aztán a furcsa anyag kötni kezd. Előbb a szándék, majd lüktetés, készség és őserő. A zene. Nászdal vagy hattyúdal? Mindegy, hiszen nem tudjuk még, milyen állatok vagyunk, s mire készülünk. Valamire vagy valakikre, igen, valakikre: mert egymásra és egymásból készülünk, s nevezzük csak így: a bármire, de nem bárkivel.
És beszélni még, és megint csak egymásról. Szemekbe mondani és szembemenni mindennel, ami ott, a sorompón túl, talán természetellenes, pedig pont a legegyértelműbb természetesség lehetne. Az őszinteség. Ez a képesség, a megnyílás vagy a csendes, megfeszített figyelem tudománya, kifogyhatatlannak tűnik.
„Ősz
Ősszel a fák
Olyanok, mint
A körülötted lévő
Életek
Amikor megérted
Őket
Lehullik róluk
A lomb
És akkor majd
Átlátsz
Rajtukˮ
Tudtam, hogy ez lesz. Volt egy ötletem, annyira magától értetődő volt, hogy amikor odáig jutok akkor majd eszembe jut úgyhogy nem jegyeztem fel sehova. aha…
Voltak már próbálkozások a vakok és csökkent látással rendelkezők számára kivitelezett kubikkockákra, mint például a
Zhiliang Chen által alkotott, különböző anyagtextúrával ellátott kocka. Ám most
Konstantin Datz jóvoltából elkészült a Braille írással jelzett kocka koncepciója, ami nem túl látványos így küllemre, hiszen mint az látható mellőzi a színeket, csupán a színek megfelelői, mint zöld, kék, piros, sárga, fehér és rózsaszín dudorodnak ki a lapokon.
Már csak egy nap van vissza az extra.hu ingyenes szolgáltatásainak lezárásáig. Én közben már átmenekítettem a tartalmat, ami mellesleg meglepően könnyedén ment. Biztosan akadnak hibák, de elérhető az oldal. (kérdés persze hogy minek...)
Eltelt megint több mint 4 hónap mióta írtam és akkor sem mondhatni túl beszédesnek azt a bejegyzést. Nem igazán ment ez az írogatás.. sem kedv sem idő nem jutott rá, de legfőképp a szándék hiánya az ok. Nem mintha nem lett volna mit írni. De mivel másnak/senkinek nem beszéltem ezekről a dolgokról, és az "én elmondom ország világnak most maunika" sem az én műfajom ezért csak megtartottam magamnak.
Nagyon Boldog Karácsonyt Mindenkinek
Nem túl sok, de azért kevésnek sem mondható. Na nem a blog "életkora", sőt... ez valami egészen más, de a jobb felső sarokba kukkantva talán már több mint egyértelmű. Ünnepre fel.
Nos végül úgy döntöttem, hogy elérhető lesz ez az oldal is, archív funkcióval. Tehát itt ez lesz az utolsó bejegyzés, illetve a hozzászólások írása is tiltva marad. Talán majd egyszer megjátszok egy export-import kombót, amivel átkerülhetnek a bejegyzések az új rendszerre.
A hóesés nem kívánkozik abbamaradni, mint ahogy én sem mondhatnám hogy álmos lennék. Sok írnivalót most sem gondoltam ki, olvasni szeretnék.. de már vagy 2 hete a könyv borítóját bámulom. Már lekerült a polcról, az ágy mellett foglal helyet, hogy legalább elalvás előtt úgymond elkapjam a fonalat... de mindeddig hiába. Más. Tetszik ez a fehér táj ami odakint tárul elém, hideg van, de akkor is olyan friss és tiszta minden. Ilyenkor szép a tél is, valahogy egy szép képet ad a természetnek, nincsenek virágok, nincsenek falevelek, nincs sok csicsergő madár, nyugalom van és minden olyan egyszerű, ezernyi szín helyett most csak a fehér dominál, néha kell ilyen is... megnyugtat...
