Nyelved hegye ér csak hozzá: keserű. Vajon minden ilyen keserű, ami pillanatnyi örömet okoz és feloldást ad? (Vajon a ostya is ilyen keserű, épp így olvad szét az is a szádban? Ezért hát az a sok hívő?) Még egyszer hozzáérsz, leküzdöd mindazt az előítéletet melyet belédsúlykoltak. Lassan, alig észrevehetően szeretni, sőt, élvezni kezded ezt a fajta bűnözést. (Megfigyelted már, hogy a bűn milyen könnyen tapad felöltőnk széléhez, mikor elrohanunk mellette. Ragad, mint a bogáncs nadrágunk szárába. Ha nem veszed észre, holtodig rajtad csüng.) Pedig ekkor még semmit nem tapasztaltál. De már nem félsz megrágni sem. Forgatod szádban, kóstolgatod. Az előbb érzett kellemetlen íz átcsap egy ismeretlen sziget száraz illatának utóhatásába. Ekkor jössz rá először: a hely, ahol partot vetett lábad tényleg lakatlan. Csak magad vagy. Ráeszmélsz: ez tényleg hat. Nem is érzed az ízét. Lábad alól kifut a talaj, tested minden érintést ezerszer jobban kíván. Szeretni kezded a kezedet, a hajadat, az ágyad, anyád és az utca ismeretlen arcát, ki minden reggel ugyanabban a kukában vájkál. Forognak a falak. Az ablakhoz mész. A horizont eltűnt, egybeolvadt az előtted álló és a holnapot váró csillagos égbolttal. Ugrani kéne. Vagy inkább megmaradni? Nem tudod. Most jó így. Ezt most szereted és más pillanatnyilag nem is fontos, csak ez: még egy csipetnyi kellene, csak még egy gramm. Az Isten szerelmére! Nem nagy kérés! Egy gramm átkozott feledés! Ekkor elveszted eszméleted. Álmoba zuhansz. Nem tudod milyen képek peregnek le előtted; az ébredéssel eltűnnek az álmok, mert az ébredés az álmok gyilkosa. De egyet megjegyzel: jó volt, és most nagyon rossz. Láttál valami nagyon feketét amint valami nagyon fehérrel hadakozik. Valami vörössen izzó megégette szemed, és valami nagyon kék hűtötte. Valami nagyon puha fogta a nyakad, és valami nagyon édes megcsókolt. Valami történt, valamit álmodtál melyben a saját léteden kívül minden nagyon világos és egyszerű volt.

nem szikla

csak kövek

nem ige

csak szöveg

nem rokokó

hanem giccs

úgysegélj helyett

segíts

nem otthon

csak szállás

nem bánat

csak bánás

nem éget

csak ragyog

nem kínoz

csak sajog

nem kényszer

csak szokásból

nem örökmécs

csak gázspór

nem torzó

mert nyomorék

szárnyak helyett

buborék

nem stigma

csak piszok

nem átok

csak szitok

nem megrendít

csak hiszed

nem kereszt

csak viszed

nem ítélet

csak rossz vád

isten helyett

az ostyát

most tenyleg!
neszoljhozzam, nenezzram, nevegyellevegot, neisgondoljram.
most ezvan, majd ha maslesz akkor talan a szabalyok is valtoznak...

Jujj de jó! Tegnap éjszaka gondoltam 1-et, majd arra az elhatározásra jutottam, hogy megváltoztatom az msn-es id-met (vagy mi a szart) ami ugyebár egy emailcím. Gondoltam ez a mai világban nem lehet egy nehézkes dolog, mivel ha az emailcím már amúgy is az én "tulajdonom", tehát nyilván más nem nagyon használhatja ebben a rendszerben, nem úgy mintha mondjuk egy nicknévről beszélnénk. Na egy szó mint száz neki is estem a műveletnek, valahogy a hotmail-es förmedvény nekem sosem tetszett, ezért más címet használva kb. 1 órás szenvedés volt mire megérkezett a nyugtázó email, amivel aztán végül is sikerült megerősítenem, hogy az a emailcím valóban az enyém... Gondolnánk akkor ugye minden szép és jó... hát nem! A jó kis account most ilyen félholt állapotban leledzik, be tudok lépni, látszanak a kapcsolataim, de bizony az összes offline állapotban van, illetve számukra én is rejtve maradok. Hát ilyenkor azért elkap a kíváncsiság, hogy ugyan már ez a dolog hogy is lehet szerverszinten megoldva. Helpben mondjuk említ valami bűvös 48 órás átfutási időt, szép mondhatom.

Minden nyomasztó körülöttem, megint ez a rossz idő. Így kifele bámulva az ablakon minden olyan szépnek tűnik, de ha kimegyek a szél az arcomba mar. Most egy kis alvás jót tenne, úgyhogy adok neki egy esélyt.